Be My Valentine

Csodásan sütött a Nap, de ez nem olyan meglepő dolog itt Kaliforniában. Engem mégis minden egyes nap elvarázsolt, amit eltölthettem ebben a csodás városban. Emlékszem, mikor az első napom volt itt, minden helyet körbe akartam járni. A nap végére annyit sétáltam, hogy másnap az izomláztól képtelen voltam felkelni az ágyból. Linette, a szobatársam nem győzött nevetni rajtam. Azóta lecsillapodtam és rájöttem, hogy fél év alatt bőven van időm mindent felfedezni.

Fél év. Igen, ez a hat hónap volt életem legcsodálatosabb időszaka. Annyi új embert ismertem meg, annyi új élménnyel lettem gazdagabb. Mikor felültem Feri hegyen a repülőre, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom magam érezni. Sejtéseim voltak róla, de azok még csak meg sem közelítették azt, ami történt velem. Aaron és a köztem lévő szikrákat, azokat a vad estéket, amiket együtt töltöttünk, mintha csak az utolsó lenne az az este. És valahogy mindig is tudtuk, hogy ez egyszer el fog jönni. Linette és az ő fergeteges bulijai, amiket az apartmanunkban rendezett. Eszelős egy csaj volt a pink hajával, amit mindig úgy hordott, mint Amy Winehouse. Istenem és azok a merész ruhák, mindig elakadt a lélegzetem mikor megláttam reggelente. Szerettem itt tanulni, itt élni és létezni. Hiányozni fog. Mély levegőt vettem és egy fintorral vettem tudomásul, hogy éhes vagyok. Ideje lenne felkelni innen a padkáról és elmenni, enni. Innen nem messze van egy…

-      Szia – hallottam meg egy hangot magam mellől.

-      Szia – fordultam a hang irányába, nem volt ismerős elsőre, aztán szépen lassan esett le, hogy ki tanyázik mellettem.

-      Van tüzed? – kérdezte angol akcentussal és édes mosollyal.

-      Tisztában vagy vele, hogy itt tilos dohányozni? – mutattam a mellette lévő beton oszlopra, ahol kint volt a „Dohányozni tilos „tábla.

-      Hoppá – nevette el magát és elvörösödött.

-      Nyugi, senki nem fog érte szólni – forgattam körbe a szemeimet és elvigyorodtam. – Én az előbb nyomtam el a cigimet – nyújtottam felé az öngyújtóm.

-      Képes lettél volna elüldözni máshová cigizni? – nevetett és a nikotin rudat a szájába véve felém hajolt. Férfias illata azonnal megcsapta az orromat és mélyet szívtam a levegőből.

-      Lusta voltam elővenni a gyújtómat – incselkedtem vele és újra olvasni kezdtem. Igen, eredetileg én olvasni ültem ide ki.

-      Mit olvasol? – kortyolt a kávéjába.

-      Egy forgatókönyvet, ha hagynád – vágtam rá fel sem nézve rá.

-      Óh, tényleg? – ült közelebb.

-      Igen – bólintottam és feljebb csúsztattam a szemüvegemet az orromon.

-      Miről szól? – fújt rám egy adag füstöt.

-      Volnál szíves nem rám pöfékelni? – néztem fel rá és felvontam a szemüveg mögött a szemöldököm.

-      Ne haragudj, én nem akartalak zavarni – dőlt vissza az oszlopnak és felfelé nézve fújta a további füstöt.

-      Én írtam – szólaltam meg pár másodperc múlva.

-      Tessék? – nézett vissza rám.

-      Én írtam a forgatókönyvet – feleltem izgatott hangon. – Két nap múlva kell leadnom – csuktam be és nagyot sóhajtottam.

-      Itt tanulsz? – mutatott a cigit tartó kezével a főiskola épületére.

-      Igen – bólintottam. – Forgatókönyv író leszek, ha nagy leszek – néztem a fehér épületre álmodozva.

-      Megnézhetem? – pattant mellém vidáman mosolyogva.

-      Nem mutattam még meg senkinek – szorítottam magamhoz a puha papírköteget.

-      Én biztosan szubjektíven tudnék véleményt mondani róla – tartotta a kezét felém.

-      Nem is ismerlek – néztem rá szúrósan.

-      Pontosan – bólintott kisebb habozás után. – De ha szeretnéd, bemutatkozom – fordította úgy a kezét, hogy megfoghassam. – Tom Felton – mosolygott.

-      Linda Tóth – szorítottam meg a kezét. Hirtelen elöntötte a pír az arcomat. Úr isten, hiszen ő tényleg az, akire gondoltam.

-      Hova valósi vagy? – nézett rám furán. – Már az előbb is kérdezni akartam az akcentusod miatt.

-      Magyarország – feleltem neki úgy, hogy szinte biztos voltam benne, hogy fogalmam sem lesz róla, hogy milyen országról beszélek.

-      Budapest, ugye? – csillantak meg a szemei.

-      Az – döbbentem le.

-      A bátyám sokat mesélt arról a városról, azt mondta, hogy nagyon szép – vett mély levegőt. – Szívesen megnézném, de még nem volt rá időm – nyomta el a cigijét. – Szóval, elolvashatom a forgatókönyvedet kedves Linda, Magyarországról? – dobott meg egy féloldalas mosollyal, amitől a szavam is elállt. Istenem, de imádtam Draco Malfoyként.

-      Minek akarod elolvasni? – nevettem el magam kínomban és átnyújtottam neki. Még senkinek nem adtam oda és a terveim között szerepelt, hogy ez így is marad Dr. Jenkis határidejéig, amikor is kénytelen leszek az ő kezeibe adni. A sorsommal együtt.

-      Megtisztelsz – biccentett és belelapozott.

Óráknak tűntek a percek, amíg csendben olvasott. Vett pár mély levegőt és egyszer kétszer hangosan nyelt, majd szikrázó tekintettel nézett fel rám. Végig mért majd újra olvasni kezdett. A kezeim remegtek, arról nem is beszélve, hogy szinte vert a víz, hogy mit gondolhat, és vajon hol olvas most. Remélem valami normálisabb résznél nyitotta ki.

-      Amit itt leírsz – vett mély levegőt és felnézett rám kissé zavartan és megnyalta a száját.

-      Mondd, hogy nem ott nyitottad ki – nyögtem fel elkeseredetten és a kezeimbe temettem az arcomat.

-      Ez igen részletes volt és – itt újabb mély levegőt vett és inkább becsukta a könyvet.

-      Annyira tudtam, hogy nem kéne a kezedbe adnom – motyogtam a kezembe és éreztem, hogy elönt a szégyen. Az egész történtben csak egyetlen egy szex jelenet van és neki sikerült ott kinyitni. Ez az én formám.

-      Igazából – köszörülte meg a torkát – Szívesen lennék Marcus helyében – majd visszaadta a könyvet.

-      Ha-ha – vettem el tőle fintorogva.

-      Biztosan sikeresen veszed a vizsgát – itta ki a maradék kávéját is a pohárból.

-      Beszéljünk, másról kérlek szépen, különben elsüllyedek - bámultam erősen a borítót.

-      Ugyan már! – nevetett fel hangosan. Milyen szépen tudott nevetni. – Lassan mennem kell – pillantott az órájára.

-      Nekem is, éhen halok – igazítottam meg a szoknyámat és felálltam. – Nos, Tom Felton, Nagy Britanniából, örülök, hogy megismerhettelek – nyújtottam felé a kezemet.

-      Tudtam, hogy megismertél – rázta a fejét mosolyogva. – Velem ebédelsz? Linda – itt elgondolkodott. – Hogy is kell kimondani a nevedet? – állt mellém.

-      Tóth – mondtam ki lassabban.

-      Tot – ismételte meg.

-      Oké – intettem, hogy hagyjuk inkább. – Jó lesz így is – mosolyogtam szélesen. – Az ebédet pedig köszönöm, de nem akarlak zavarni – húztam fel a ruhám pántját a vállamra, miközben éreztem a pillantását.

-      Örülnék neki, ha mutatnál egy közelben lévő helyet, ahol ehetőt lehet kapni. A sarkon lévő hot-dog árus kezd unalmas lenni – mutatott előre és elindult.

-      Itt laksz a közelben talán? – léptem mellé és óvatosan meghúzva a pulcsiját a könyökénél irányítottam, hogy kanyarodjon el.

-      Nem, itt forgatunk – rázta a fejét. – Forgatókönyvet írsz, és nem tudsz a melletted zajló forgatásról? – nevetett ki megint.

-      Az utóbbi két hétben csak olvasni és írni jöttem ki a lakásból – pufogtam és egy hangulatos, teraszos éttermet mutattam neki. – Megjöttünk. De miért nem eszel a forgatáson? Mindig rendelnek kaját, nem? – ültem le a székre, amit kihúzott nekem.

-      Mert éppen eleget vagyok velük munkaidőben, miért kéne azt a kis időmet is ott töltenem, ami szabad? – ült le velem szembe.

-      Jogos – bólintottam.

Hamarosan megérkezett egy kedves férfi, aki hozott nekünk étlapokat és rendeltünk. Ő kért egy kólát, míg én sprite-ot. A beszélgetés témája szerencsére elterelődött a kínos szex jelenetemről, inkább Budapestről beszélgettünk és arról hogyan kerültem ilyen messze tőle. Tom még annál is kellemesebb jelenség volt, mint számítottam rá. Angol lévén nem számítottam rá, hogy ennyit fogok nevetni, de a sült krumpli vámpírfogaktól az orromon folyt ki a sprite, mire Tom fuldokolni kezdett annyira nevetett. Életemben nem ökörködtem ennyit egy ismeretlen pasival. Majdnem minden nőiességemet elveszítve röhögtem a poénjain és a történetein. Egyszer sem hozott fel semmi olyan dolgot, hogy ő mennyire híres, nem traktált rajongókról szóló történetekkel sem pedig szédítős dumával. Mindenki minket nézett, olyanok voltunk, mint, akik évek óta ismerik egymást. Miután sikerült megennem a húst és a salátát mély levegőket véve nyugtattam magam egy újabb nevetőgörcs ellen.

-      Utállak – törölgettem a szemeimet vigyorogva.

-      Óh, pedig a nevetésedből nem ezt vontam le – törölte meg a száját a szalvétával. Azok a kék szemek, istenkém, imádom a kék szemet és barna hajat. Neki pedig most a Harry Potter filmekben megszokott hidrogén szőke helyett sötét barna rövid haja volt.

-      Teljesen kiforgattál önmagamból, még mindig marja az orromat a sprite – próbáltam megkomolyodni.

-      Rég nevettem ilyen jót az biztos – röhögött fel ismét. – Kávét? – nyugtatta magát.

-      Kérek – bólintottam és ő intett a pincérnek, aki elvitte a tányérokat.

-      Most viszont ismét meg kell ajándékoznod Prométheusz jó szándékával – vett elő egy doboz cigit és felém nyújtotta – Kérsz?

-      Nem, köszönöm – ráztam a fejemet és oda adtam neki a gyújtómat.

-      De szép – nézegette a lilás öngyújtót, amin apró pillangók voltak.

-      Köszönöm – vettem vissza tőle és én is rágyújtottam. A pincér egy-egy rosszalló pillantást felénk lövellve lerakta a kávénkat és magunkra hagyott. Jól éreztem magam, feltűnően jól. Lassan egy órája ültünk ott és beszélgettünk mikor csipogni kezdett Tom órája.

-      Hát, azt hiszem ideje mennem, már így is tovább maradtam, mint kellett volna – sóhajtott nagyot és elnyomta a cigarettáját.

-      Köszönök mindent – mosolyogtam rá és készülődni kezdtem, már táskámért nyúltam, mikor megfogta a kezemet.

-      Megsértődnék, ha fizetni akarnál – majd a másik kezével hátra nyúlt a zsebéhez és elővette a pénztárcáját.

-      Igazán nem szükséges, majd én fizetem a részemet – néztem az egymáson lévő kezeinket.

-      Kedves Linda, Magyarországról, valószínűleg most láttalak utoljára, szóval engedd meg, hogy én fizessek – engedte el a kezemet és elővett ötven dollárt, ami jóval több volt, mint a számlánk és kirakta az asztalra.

-      Túl nagylelkű vagy ahhoz képest, hogy hogyan nézett ránk – mosolyogtam szélesen.

-      Nem tehetek róla, túl jó vagyok – vonta fel a szemöldökét egy csibészes mosollyal.

-      Nagyképű – nevettem el magam.

-      Csak Felton – kacsintott és felállt.

-      Örültem, kedves Tom, Nagy Britanniából - néztem fel rá és mielőtt felállhattam volna lehajolt és egy puszit adott az arcomra.

-      Én is Linda – intett még egyet és elsétált.

Figyeltem, ahogy elsétál és a szívem szakadt meg. Milyen jól éreztük magunkat. Az egész hat hónap alatt nem éreztem magam ilyen jól, mint most ebben az egy-másfél órában. Összeszorult torokkal álltam fel és sétáltam hazafelé. Mint egy friss szerelmes andalogtam végig az utat és ábrándos tekintettel ültem le a kanapénkra. Felhúztam a lábaimat és visszaemlékeztem. A férfias illata még az orromban volt, mintha csak beivódott volna oda. Egész délután boldog mosollyal pakolásztam, még Linette sem tudott kizökkenteni semmivel a kis világomból. Estére programom volt Aaronnal, de nem volt hozzá kedvem. Leültem a gépem elé és felléptem Twitterre. Néztem, ahogy az ismerőseim különböző dolgokat kiírnak és önkéntelenül is a keresőre kattintottam. Automatikusan pötyögtem be a nevet, Tom Felton.

Nagyot dobbant a szívem mikor megláttam a nevét és a mellette lévő kék pipát. Rányomtam a követésre és az adatlapjára is. Mennyi képe volt fent! Szorított a mellkasom, ahogy néztem. Nagyot sóhajtva hagytam ott a gépet és a tévé felé vettem az irányt. Kéne nézni valami filmet.

-      Hé, kislány! – pattant mellém Linette. – Mi van veled egész nap? Ennyire ne stresszelj be a vizsga miatt – nézett rám aggódva.

-      Nem aggódom miatta – mosolyogtam halványan.

-      Nézzünk valami filmet? – vigyorgott a szokásos módon.

-      Oké – sóhajtottam nagyot.

-      Én hozom a kukoricát, te meg válassz filmet – ugrott fel.

-      Remek – kászálódtam fel.

Nem sokkal később már unottan néztem az Alkonyat harmadik részét, amit Linette erőltetett rám. Utálom a vámpírokat. Ezeket a nyálas csillogó Culleneket meg még annál is jobban. Tiszta szégyen. Elővettem a telefonomat és sutyiba elkezdtem nyomkodni. Inkább körbenézek kicsit Twitteren. Meglepődésemre egy új követőm akadt. Kíváncsian nyomtam az „aktivitásra” és kitágult szemekkel figyeltem a nevet. Tom Felton. Észrevett! Majdnem felsikoltottam, de csak egy halk nyöszörgés lett belőle. Linette elégedetten vigyorgott, tuti, hogy az hitte Edwardért aggódom, óh, ha tudná. Azonnal neki láttam egy frappáns kiíráson töprengeni.

„ Ez van, Sprite :] „

Széles mosollyal osztottam meg a gondolatomat és vártam. És vártam…Hamar feladtam és inkább hagytam az egészet a fenébe. Mégis mit képzeltem? A figyelmemet ismét a filmnek szenteltem. Estefelé neki láttunk készülődni Linette-tel, majd nem sokkal később már indulásra készen álltunk lent. A fiúk kocsival jöttek értünk és az egyik kedvenc helyünkre vittek minket, a Pink Pantherbe. Imádtam ezt a helyet. Bármikor képes volt felvidítani már maga a hely aurája, most mégis görcsösen kapaszkodtam a szoknyám szélébe és azt kívántam bárcsak már otthon lehetnék az ágyamban. Aaron kezei szorosan a derekamon voltak, ami azt jelentette, hogy semmiképp nem egyedül megyek haza.

Két óra iszogatás után már meglehetősen elengedtem magamat és csak egy futó pillantásra méltattam a Twitterem. Üzenetem volt. Körbenéztem, de barátaim már a parketten ropták, míg én egyedül ültem az asztalunknál. Remegő ujjal nyomtam rá a kijelzőre, hogy elolvassam. Anyukám írt, hogy menjek fel skype-ra. Szinte üvölteni tudtam volna, hogy miért vagyok ekkora pancser. Mérgesen léptem ki és felálltam, hogy én is táncolni induljak. Azt lesheti, hogy én írjak neki először! Azt hiszem az utolsó koktél lehetett az oka, hogy sürgősen haza kellett vinni és a WC fölött töltöttem a hajnal nagy részét. Egy előnye volt csupán a csúfos szereplésemnek, méghozzá az Aaron mentes alvás.

**

Unottan sétálgattam a sétányon és leültem a melegben kedvenc éttermem egyik asztalához. Aaronnal találkozunk itt, úgy öt perce van még, hogy ideérjen. Utálom, mikor késik. Rendeltem magamnak egy üdítőt és csendben nyomkodtam a telefonomat. Twitteren csiripeltem oda sem figyelve, hogy valaki leült az asztalhoz.

-      Ennyire feltűnően ne haragudj már rám – hallottam meg az ismerős hangot.

-      Késtél – feleltem fel sem nézve a telefonból. – Nem is keveset – tettem le a készüléket és felnéztem Aaronra.

-      Sajnálom – vette fel az étlapot. – Jobban vagy már? – nézegette a kínálatot.

-      Aha – bólintottam és én is a rendeléshez készülődtem.

-      Mit eszel? – kérdezte kikukucskálva a lapok közül. Láttam a szemében azt a huncut csillogást, amit imádok.

-      Ne nézz így rám Aaron Carter! – nevettem el magam.

-      Sajnálom, tényleg – nyúlt a kezemért és rám mosolyogott. – Tudod, milyen rabszolgahajcsár tud lenni McAllister – emelte égnek a tekintetét.

-      Fúj – húztam fel az orromat. Én is utáltam, ha vele van az utolsó órám, mindig elhúzta a mondandóját.

-      Most már kapok egy puszit? – hajolt közelebb és csücsörítve rám nézett fél szemmel.

-      Hízelgős – nevettem el magam és megcsókoltam röviden.

-      Na, máris jobb lett a napom – nevette el magát.

-      Éhen halok – nyögtem fel és gyorsan rendeltünk magunknak enni.

Leadtuk a rendelésünket és türelmesen vártunk megvitatva, hogy kivel mi történt ma. Szinte mindig együtt végzünk, szándékosan. Ha nem vele, akkor Linette-tel. Nem szeretünk egyedül lenni, és ha egy mód volt rá együtt lógtunk. Az ebéd ma is isteni volt, bár kétségtelenül tegnap többet nevettem, mint most, de szerettem Aaronnal lenni. Néha olyan tekintettel nézett rám, hogy kirázott a hideg és emlékek százai tolongtak az elmémbe a közös éjszakákról és nappalokról. Nos, nem igazán volt olyan pillanat mikor kettesben voltunk, hogy ne ütöttük volna el az időt kellemesen. Kiment a mosdóba, én meg egyedül ücsörögtem az asztalnál mikor mellém lépett a pincér egy hatalmas fagyi kehellyel. Értelmetlen bámulásomra csak egy cetlit tett le elém és ott hagyott.

Twitter. – ez állt a papír fecnin.

Felléptem és egy üzenet fogadott. Zakatoló szívvel nyomtam rá. Tom volt az.

„ Remélem a barátod nem haragszik meg a fagyi miatt „

Körbenéztem és nem messze tőlem biccentett egyet. Ott ült már kitudja mióta és minket nézett. Édes Istenem. Azonnal levert a víz és pötyögni kezdtem.

„ Aaron nem a barátom! „

„ Nekem nagyon úgy tűnt „

„ Mégis mióta leskelődsz te utánam? „

„ Csak ebédelni ugrottam ki „

„ Tiszta sor „

Néha felé pillantva vártam a válaszára mikor visszajött Aaron.

-      Hát ez? – kérdezte miközben leült.

-      Én rendeltem – vágtam rá azonnal.

-      Milyen fagyi? – nézett a kehelyre.

„ Nem szép dolog a hazugság „ – kaptam a választ, amitől felment a pumpa bennem.

„ Ha annyira bátor vagy, gyere ide „ – majd metszőn felé néztem.

Nevetve válaszolt „Rendben „

Tágra nyílt szemekkel néztem, ahogy feláll, és felénk sétál. Alig kaptam levegőt, ahogy megpillantottam.

-      Sziasztok! – köszönt mosolyogva.

-      Helló – nézett fel rá Aaron.

-      Szia – motyogtam és közben félve néztem barátomra.

-      Miben segíthetünk? – kérdezte méregetve az előttünk álló Tomot.

-      Csak azt akartam megkérdezni, hogy nincs e véletlenül tüzetek – ejtette ki lassan a szavakat és közben végig engem nézett.

-      De van – vágta rá Aaron és elővett egy gyújtót.

-      Óh, igazán köszönöm – vette el tőle, de még mindig engem figyelt. A tenyerem izzadt és a szívem majd kiszakadt a helyéről. – Leköteleztél – biccentett meggyújtva a cigarettáját és visszaadta Aaronnak. – Nos, én nem is zavarok tovább – intett és visszasétált a helyére.

-      Te, Linda – szólalt meg Aaron.

-      Hm? – fordultam felé.

-      Ez nem az a Draco Malfoy gyerek? – pislogott Tom felé.

-      Tom Felton – morogtam az orrom alatt és készülődni kezdtem. A szemem azonban a mobilomon volt. Új üzenet. Rányomtam.

„ Nem vagyok olyan tapló, hogy kellemetlen szituba hozzalak „

„ Köszönöm „ – írtam vissza.

-      Az őrületbe kergetsz ezzel a csiripeléssel Linda! – fogta a fejét Aaron és fizetett.

Miután leráztam Aaront különböző kifogásokkal alig tértem magamhoz. Mit művel ez a pasi? Mégis mit képzel? Óh, csak találkozzak vele még egyszer! Nem kellett sokat várnom és már újabb üzenet várt.

„ Este mit csinálsz? „

„ Alszom. „

„ Haragszol rám? „

„ Nem. „

„ Megint hazudsz : D „

„ Menj a fenébe „ – pötyögtem be, de aztán töröltem és elnevettem magam. „ Talán egy kicsit haragszom „

„ Akkor kiengesztelhetlek? „

„ Majd legközelebb. Fáradt vagyok. „

„ Szavadon foglak. : ] „

„ Úgy legyen ! „

„ Mennem kell… „

„ Jó munkát. J „

Erre már nem jött válasz. Megráztam a fejem és jót nevettem saját magamon. Tom nem úgy viselkedik, mint egy sztár. Megnyerő a humora, kedves és baromi makacs. Ma is, ahogy kinézett. Édes istenem. Fekete V nyakú póló és sötét halásznadrág. Annyira jól állt neki. Beleharaptam a számba az emlékre.

**

Ez az utolsó napom itt. Leadtam a forgatókönyvemet, de az eredményt már nem várom meg. A jegyeimet és a teljesítményemet, valamint egy hosszabb értékelést majd úgy küldenek az iskolámnak idehaza. Már az összes cuccomat elraktam a bőröndömbe. Napok óta csak húzom, halasztom Aaronnal a beszélgetést és minden egyebet. Pedig megbeszéltük, hogy egy hatalmas szeretkezős estét tartunk még utolsó este, de nincs hozzá hangulatom. Sőt, egész héten nem volt a sráchoz semmi kedvem. Éjszakákba nyúlón üzengettünk egymásnak Tommal. Egyszer sem érintettünk semmi kínos témát, arról beszélgettünk, hogy kinek milyen az otthoni élete. Ő mesélt Londonról, én meséltem neki Budapestről. Ő az én városomba vágyott, én az övébe. Minden beszélgetésünket úgy zártunk, hogy majd egyszer meglátogatjuk a másikat.

-      Linda! – kiabált be a szobámba Linette.

-      Mi van? – kiabáltam vissza.

-      Aaron kérdezi telefonon, hogy akkor mi legyen a ma estével? – állt meg az ajtómban.

-      Semmi – vontam meg a vállamat.

-      Azt mondja, hogy semmi – válaszolta a telefonba barátnőm. – A válasz az, hogy akkor menj a picsába – felelte fintorogva.

-      Kinyalhatja – rántottam vállat.

-      Hallottad? – kérdezte Linette. – Remek, mert nem vagyok postás. Szia! – nyomta ki. – Nem értem, hogy bírtad vele ennyi ideig – forgatta a szemeit nevetve.

-      Hagyjuk – ráztam meg a fejemet.

-      Miért punnyadunk itthon?! – ült mellém. – Ez az utolsó esténk – görbítette le a száját.

-      Ugyan már, úgy viselkedtek mintha nem utazhatnék vissza ide soha többet – nevettem ki és megöleltem.

-      Jó, de akkor is – szipogott. – Hiányozni fogsz!

-      Nehogy elsírd magad! – fenyegettem meg mosolyogva és a telefonomért nyúltam.

-      Már megint az a kurva Twitter – nevetett ki. – Napok óta ott lógsz folyamatosan!

-      Mennem kell! – mosolyodtam el és nyomtam egy puszit az arcára.

-      Hova mész? – rohant utánam.

-      Találkozom valakivel! – kacsintottam rá vidáman.

-      Tudtam! – kiabált még utánam az ajtóban állva és vigyorogva integetett.

Mivel voltam olyan makacs és nem árultam Tomnak, hogy hol lakom így megbeszéltük, hogy a parton találkozunk. Szandálommal a kezemben rohantam nyári ruhámban a pontos helyre. Mikor megláttam, hogy ő már ott ácsorog az oszlopnál cigarettázva kicsit kifújtam magamat. A hajamba beletúrtam, hogy kicsit megigazítsam, hiszen természetes hullámokban omlott a hátamra. Vettem egy mély levegőt és felé sétáltam. Mikor meglátott felém fordult teljes testtel és elmosolyodott. Még ilyen távolságból is láttam, hogy már megint azzal a féloldalas mosollyal néz felém.

-      Szia! – köszönt és eldobta a cigit.

-      Szervusz! – mosolyogtam és megálltam előtte.

-      Csodaszép vagy – nézett végig rajtam. Igazából nem volt nagy szám a ruha, ami rajtam volt. Fehér, apró virágos nyári ruha. Lenvászon anyagból, pánt nélkül, mell alatt kicsit szorosabb gumírozással, a térdem fölé ért. A sminkkel nem bajlódtam, az arcom így is eléggé ki volt emelve a sok szeplőm miatt, ezért csak szempillaspirált használtam és szájfényt. Kezemben egy lapos talpú fehér szandál volt, igazából szerettem mezítláb lenni itt.

-      Ki is a hazudós? – néztem rá vigyorogva és megpusziltam. Az illata most is kivégzett. Mélyet szippantottam a levegőből, ami körül lengte és csak utána hajoltam el tőle. Fehér V kivágásos pólóban volt és vajszínű rövidnadrágban. Megbeszéltük, hogy semmi flancolás csak sétálunk egyet, kényelmesen öltözzünk.

-      Én biztosan nem – vont vállat és felém tartotta kezét, hogy karoljak bele. – És most merre hölgyem?

-      Csak úgy bele az éjszakába uram – adtam ki az utasítást és belekaroltam.

Elindultunk a kivilágított utcán és beszélgetni kezdtünk. Elmesélte az egész napját, hogy mennyire jól érezte magát a forgatáson. Imádja ezt a filmet és legnagyobb megdöbbenésemre a golfozásért is rajong. Megálltunk egy standnál és vettünk üdítőket magunknak. Majd tovább folytattuk az utunkat. Céltalanul csak úgy sétálgatva élveztük egymás társaságát. A legjobb az volt, mikor egy kisebb éjszakai zsibvásárra tévedtünk. Természetesen legfőképp a turisták miatt voltak ezek az árusok éjszaka is nyitva egy csomó hangulatos fénnyel kivilágítva. Megálltunk mindegyiknél és csecsebecséket próbálgattunk. Tom az idétlen kalapokkal volt elfoglalva, míg én parókákat próbálgattam. Egymást kinevetve és cinkelve tovább álltunk egy édességes pulthoz, ahol bevásároltunk gumicukorból, sőt én még egy óriás csavaros nyalókát is kaptam. Az árus szerint a piros fehér csavaros édesség ment a ruhámhoz. Tom meg kapva az alkalmon meg is vette. Mikor arrébb sétáltunk megígértem neki, hogy szét fogom verni a fején, amiért olyan idióta, hogy rám költi a pénzét. Persze sajnáltam volna a nyalókámat, így megmenekült Tom is.

-      Nagyon jól éreztem magam – ácsorogtam az ajtóban.

-      Köszönöm, hogy az utolsó estédet velem töltötted – hintázott a sarkán.

-      Ugyan már – legyintettem. – Mindenki azt hiszi, hogy ez volt itt az utolsó napom, mintha soha nem jöhetnék vissza – nevettem zavartan.

-      Még visszajössz? – nézett fel rám azokkal a csodaszép kék szemeivel.

-      Egyértelműen – bólintottam mosolyogva.

-      Mindenképp szólnod kell majd – lépett elém.

-      Esélytelen – mosolyodtam el és a centikre lévő száját figyeltem.

-      Muszáj lesz – hajolt közelebb és óvatosan megcsókolt.

Mint akit áramütés ért úgy rezzentem össze a karjaiban. Átkaroltam a nyakát és hagytam, hogy magához húzzon a derekamnál fogva. Annyira finom csókolt, hogy a térdem is megremegett. Csak ízlelgette az ajkaimat, hol az alsót, hol a felsőt harapdálta, miközben már alig vártam, hogy megérezzem a nyelvét is, de játszott velem. Egészen addig meg magamat is meglepve és erősebb harapása közben felnyögtem. Azonnal neki nyomott az ajtónak és elmélyítette a csókot. Beletúrtam a hajába és még közelebb vontam. Édes Istenem most ments meg vagy behívom, fohászkodtam. De már akkor tudtam, hogy esélytelen, hogy most elküldjem haza.

-      Napok óta ezt tervezem – súgta a számba miközben a homlokunkat összeérintette és úgy zihált.

-      Előbb is léphettél volna – kapkodtam levegőért.

-      Akkor nem így reagálsz – nevette el magát.

-      Igen, akkor minden bizonnyal elhajtalak, de most inkább szeretném, ha bejönnél – még magamat is megleptem ezzel a kijelentéssel.

-      Nem fogok bemenni – felelte halkan. – Nem azért csináltam – nyelt egy nagyot.

-      Tudom, de attól még bejöhetnél – válaszoltam egész higgadt hangon. – Mondjuk egy kávéra.

-      Mind a ketten tudjuk, hogy nem a kávé miatt mennék be – harapta be a száját.

-      Nem érdekel – csókoltam meg vadul. Ez az utolsó estém, nem érdekel semmi. Ki akarom használni. Belöktem az ajtót és befelé húztam Tomot.

-      Meg fogod bánni – motyogta két csók között a szobám felé.

-      Azt fogom megbánni, ha most nem jössz be – fogtam meg a kezét és a sötét lakáson átvezettem a szobámhoz.

-      Biztos vagy benne? – lépett be utánam.

-      Hallgass már el és ne legyél ennyire úriember a fenébe is! – tapasztottam be a száját a sajátommal.

Őrültekként vettük le a ruhánkat és csak alsóneműben araszoltunk az ágy felé. Mindenhol simogattuk egymást, míg a hátamnál fogva óvatosan le nem döntött az ágyra. Két lábamat széttolta és úgy helyezkedett el felettem. A csókjaink lassultak, érintéseink puhábbak lettek. Pánt nélküli melltartómat kikapcsolta elől – bár fogalmam sincs, hogy honnan tudta, hogy elől kapcsos – és kihúzta a hátam alól, hogy elhajítsa. Végig nézett rajtam, ahogy egy szál bugyiban feküdtem alatta és elmosolyodott.

-      Még csodásabb vagy, mint gondoltam – suttogta és megcsókolt.

Az életben nem mondott még nekem ilyet senki. Melengette a belsőmet a szavaival, míg ingerelte az érzékeimet a szájával és kezeivel. Végig csókolta a nyakamat, a kulcscsontomat, majd egyre lejjebb haladt. Míg egyik kezével óvatosan szorította meg a mellemet a másikkal lesimított a bugyimhoz. Amint megéreztem az ujjait a textilen keresztül megfeszült a testem. Bebarangolta az egész testem a szájával, néhol megharapva, majd egy határozott mozdulattal kibújtatott az alsómból. A köldökömnél körözött a nyelvével mikor megkapaszkodtam a hajában.

-      Tudnod kell – kapkodtam a levegőt – Szóval – akadt el a lélegzetem – Én nem szoktam ilyet csinálni – nyögtem fel mikor megharapta a hasam alját.

-      Higgye el hölgyem, ha ezt nem tudnám, most itt sem lennék – felelte a világ legcsodálatosabban rekedt hangján olyan ellenállhatatlan angol akcentussal, hogy végem volt, majd megéreztem a nyelvét legérzékenyebb pontomon.

-      Édes jó Istenem – nyögtem fel hangosan és megkapaszkodtam az egyik kezemmel a lepedőben a másikkal pedig a hajában.

Óráknak? Nem, szinte napoknak tűnt, amit azzal töltött, hogy örömöt okozzon. Minden lehető dolgot bevetett, kivéve azt az egyet, ami után már szinte sóvárogtam. Őt magát. Mikor már teljesen el voltam gyengülve és azon voltam, hogy esélytelen, hogy végre érezzem őt magamban megfeszült minden izmom és megfeszült a hátam ívben. Még gyorsabb szívverés és egy egész hangos sikoly volt, ami együtt járt a csillagokkal. Egy józanító harapás azonban azonnal észhez térített, amit egy erősebb hajtépéssel kompenzáltam.

-      Áú! – szólalt meg Tom nevetve. – Ha ezt így folytatod, nem marad hajam – csókolta meg a combomat és diadalittasan nézett végig rajtam.

-      Ha ezt folytatod, megérdemled, hogy ne legyen hajad – motyogtam és felültem hozzá.

-      Nem úgy tűnt, hogy annyira rossz lett volna – húzott magához egy gúnyos mosollyal.

-      Ha nem kívánnálak, olyan veszettül most kidobnálak az ágyamból – löktem el és ráültem a csípőjére.

-      Állj, állj, állj, állj! – fogta meg a csípőmet erősen. – Kell a nadrágom – ült fel velem szembe.

-      Gyógyszert szedek – karoltam át a nyakát és elkezdtem csókolgatni.

-      Ha nem bíznék, meg benned olyan rohadtul most ez nem érdekelne – csókolt meg. Őszintén szólva gyűlöltem az óvszert. Aaronnak is megmondtam, hogy csak egyetlen esetben vagyok hosszabb távon fent tartani ezt a viszonyt közöttünk, ha nem fog félre dugni. Elkezdtem gyógyszert szedni és ez felelősséggel járt, semmi félre kufirc, mert, ha beteg leszek tudni, fogom, hogy tőle van. Tomnak az volt a szerencséje, hogy olyannak ismertem meg, aki nem ront ajtóstul a házba és dönt meg minden rajongó picsát, ezért engedtem meg magunknak a latex nélküli élvezeteket.

Eldöntöttem és visszakapta, amit én kaptam az előbb tőle. Forró csókokat és érzéki harapásokat. A teste nem volt sem vékony sem kigyúrt. Szálkásan izmos, amit annyira nagyon kedveltem. Hasán végig futott egy vékony csíkban a szőr, amire nagyot kellett nyelnem. A gyengém volt, ha a pasik meghagyták a hasukon ezt a csíkot. Felültem és lerántottam róla az alsógatyát. Felvont szemöldökkel mértem fel a helyzetet. Mire egy kihívó vigyor volt a válasza és elnevette magát. Tudta, hogy nincs miért szégyenkeznie, hacsak nem azért, mert istenesen meg volt áldva. Talán életemben nem voltam még ennyire buja és mocskos, mint ma este, de mindent elkövettem annak érdekében, hogy neki is legalább olyan jó legyen, mint amilyen nekem. Az, hogy még soha senkinek nem engedtem, hogy a hajamba túrjon, miközben én a számmal kényeztetem, de mikor ő megtette még meg is borzongtam, vagy, hogy hagytam, hogy irányítson, számomra volt a legmeglepőbb. Nem különben, hogy még arra a kérésére is engedelmeskedtem, hogy nézzek fel rá. Meg mertem volna esküdni rá, hogy szikrák pattognak a szemében, ahogy egymásra néztünk. Végül felhúzott magához és megcsókolt. Fölém kerekedett és a csípőjére felhúzta a lábaimat.

Hangosan felnyögtem mikor megéreztem magamban és képszakadás. Onnantól már csak egy elmosódott maszlag volt az egész. Egyetlen dologra emlékszem csak tisztán, azokra a csodaszép kék szemekre, ahogy elégedetten figyelik a testem reakciót. Az, hogy kivégezett és teljesen lenullázott nem volt kifejezés. Pihegve, feküdtem a mellkasára és hagytam, hogy másodpercek alatt elnyomjon az álom. Nem reménykedtem benne, hogy reggel még ott lesz, de valahol szerettem volna.

**

Telefoncsörgésre ébredtem. Tapogatóztam a készülékért, de nem volt erőm megmozdulni. Végül sikerült elérnem, de alig értem csak el az éjjeliszekrényt és leesett a mobil a földre. Nem törődtem vele, mert elhallgatott. Azzal, sokkal inkább törődtem, hogy a hátam mögött szorosan hozzám bújva feküdt a tegnap esti lovagom. Kényelmesen visszavackoltam magam, és ahogy meztelen testünk összeért megborzongtam. Millió kép villant be hogyan ízleltük meg egymást, mire azonnal összeszorítottam a combomat. Tom légzéséből ítélve ő is épp valami hasonlóra gondolhatott, főleg mivel épp csókolgatni kezdte a tarkómat. Nagyot sóhajtottam és megéreztem a fenekemnek nyomódni a férfiasságát. Megfogta a lábamat és átvetette a derekán, hogy hozzám férjen. Pillanatok múlva már éreztem is magamban, ahogy nagyon lassan mozog. Rekedtesen nyögtem fel és még jobban hozzá bújtam. Kezét kinyújtotta és a fejem alá tette, hogy magához húzzon, hátra fordultam hozzá és megcsókoltam. Percek alatt éreztem, hogy a testem hevesen hullámozni kezd és egy halk nyöszörgés és erőteljesebb lökés után mind a ketten elélveztünk.

-      Ezt el tudnám viselni minden reggel – súgtam halkan és felnevettem.

-      Én is sweetheart * - nevetett ő is és még egy rövid csók alatt szétváltunk. Szembe fordultam vele és hozzá érintettem a homlokomat.

-      Nem bántam meg – motyogtam szégyenlősen.

-      Ennek örülök – csókolt homlokon. – Nekem viszont lassan mennem kell. Délután forgatok – simogatta meg a hajam.

-      Én meg utazom – sóhajtottam nagyot.

-      Gyere vissza – nézett a szemembe komolyan. – Ígérd meg, hogy visszajössz – fogta meg az arcom.

-      Ha elég jók a jegyeim még visszajöhetek – mosolyogtam fáradtan.

-      Nem fogsz visszajönni, ugye? – nézett rám bánatosan.

-      Nem hiszem – ráztam meg a fejemet és felültem.

-      Csak a suli miatt jönnél vissza? – ült fel mellém.

-      Ne rontsuk el ezt az egészet, jó? – pillantottam felé és lehajoltam a bugyimért.

-      Rendben van – bólintott kimérten.

-      Linda! – kiabált be Linette.

-      Óh, a francba! – nyögtem fel. – Mi van?!

-      Aaron itt van a vonalban, és rohadt pipa, azt mondja, hogy van nálad valaki! – próbált benyitni, persze zárva volt az ajtóm – Óh, a picsába, nálad tényleg vannak! – kiabálta el magát és nevetni kezdett. Soha nem zártam az ajtómat csak, ha Aaron itt éjszakázott.

-      Igen – ugrottam fel az ágyból és a telefonomért nyúltam. Aaron hívott reggel, és én felvettem. – Óh, a mocskos kurva életbe! – szitkozódtam.

-      Mi az? – lépett mellém Tom már alsóban.

-      Aaron hívott és én felvettem neki a telefont, vagyis nem direkt csak megnyomtam mikor leesett – magyaráztam neki mérgesen.

-      Szóval a nem pasid végig hallgatta, amint szexelünk – nevetett fel Tom és öltözködni kezdett.

-      Rohadt vicces vagy! – kiabáltam vele is és felkaptam egy pólót a fotelemből. Majd egy melegítő gatyát és megnézve, hogy ő is már nadrágban van kinyitottam az ajtót.

-      Bazmeg! – lépett be azonnal Linette röhögve. – Hoppá – torpant meg amint meglátta Tomot.

-      Helló – integetett neki Tom vigyorogva.

-      Ugye ez egy vicc? – pislogott felém.

-      Úgy néz ki? – tártam szét a karomat.

-      Te Tom Feltonnal kefélt az éjjel? – vonta fel a szemöldökét miközben a konyhába követett.

-      Mondjuk – morogtam az orrom alatt. – Kérsz kávét? – kiabáltam el magam.

-      Igen – lépett mellém Tom.

-      Linette Lohan – mutatkozott be barátnőm.

-      Tom Felton – nyomott egy puszit Linette arcára.

-      Ti mióta kavartok? – ült le a nappaliban Linette egy fotelba.

-      Nincs egy hete – feleltem egy bögrét nyomva Tom kezébe.

-      Ez nem vall rád Linda – vonta fel a szemöldökét.

-      Rám sem – emelte fel a kezét rágyújtva Tom. – Szabad itt bent?

-      Nyugodtan – bólintottam és én is rágyújtottam.  – Mit mondott neked Aaron? – szívtam a cigimbe.

-      Hát, hogy mekkora egy szajha vagy, mert ő komolyan gondolta veled, de tudd meg, hogy ennyi volt, látni sem akar többet. Reméli, hogy soha többet nem jössz vissza ide és társai – vigyorgott Linette és még mindig Tomot bámulta. – Kurvára megérte a csere – motyogta.

-      Ribi – nevettem el magam és Tom felé pislogtam, aki csak vigyorgott a kávéjába.

-      Igazán megtisztelő, hogy már a jelenlétemben kibeszéltek – rázta a fejét.

-      Husi, ez nálunk nem akadály – kacsintott rá Linette.

-      Husi? – hümmögött Tom, mire hangosan nevettem.

Aaron persze még elárasztott egy halom üzenettel, mivel nem vettem fel neki a telefont. Nem azért, mert szégyelltem magam, csupán Tom még ott volt és nem akartam előtte vitatkozni vele. Tizenegykor azonban búcsút kellett mondanunk egymásnak. Az ajtóban ácsorogtam és nem akartam elhinni, hogy ennyi volt.

-      Örülök, hogy megismertelek – suttogtam halvány mosollyal.

-      Én is, Linda Tóth, Magyarországról – csókolt meg. Ráérősen, lassan és nagyon finoman.

-      Ne felejts el Tom Felton, Nagy Britanniából – motyogtam és beljebb léptem.

-      Te se engem – lépett hátrébb és intett egyet, majd elindult.

-      Úgy sajnálom – ölelt meg Linette, mert elsírtam magamat.

-      Akkora barom vagyok – zokogtam fel.

-      Tehetséges vagy Linda, vissza fognak hívni! – bíztatott.

-      Nem akarom álmokba ringatni magam – szipogtam.

**

A Nap már magasan járt és én a reptéren vártam, hogy becsekkolhassak. Egyetlen kézi poggyászomat szorongattam és figyeltem a kiírásokat. Hát eljött ez a nap is. Viszlát, Los Angeles. Vettem egy mély levegőt és elindultam a pult felé.

-      Linda! – hallottam meg az ismerős hangot. Széles mosollyal fordultam meg.

-      Mit keresel itt? – néztem szembe Tommal. Még Linette-nek is megtiltottam, hogy kijöjjön, nem akartam itt bőgni.

-      Maradj itt – húzott magához és megcsókolt.

-      Nem lehet – húzódtam el és megráztam a fejemet.

-      Kérlek – suttogta.

-      Nem maradhatok, haza kell mennem – ellenkeztem. – De ígérem, hogy ez nem az utolsó csókunk – hajoltam hozzá és ledobtam a táskámat, hogy átkaroljam a nyakát. Olyan csókot váltottunk, hogy még a kislábujjam is beleremegett.

-      Behajtom rajtad – mosolygott mikor elváltunk. – Vigyázz magadra – súgta a fülembe miközben megölelt.

-      Te is – szorítottam meg és felvettem a táskámat. Ideje volt indulnom.

**

Két hónapja jöttem el Los Angeles-ből. A jegyeim elég jók lettek volna, hogy visszamehessek, de nem tettem. Valami másra vágytam. Hogy mire? Még én magam sem tudtam, de ki akartam deríteni. Amire a legjobb mód az volt, hogy most kocsiba üljek és a reptér felé hajtsak.

Izgatottan ácsorogtam a teremben. Visszaszámoltam a perceket és imádkoztam, hogy gyorsabban teljen az idő. Hogy mire vártam annyira? Hát a Los Angeles-i járat érkezésére. Megkönnyebbülve hallottam meg a bemondó hangját, hogy végre földet ért a gép. Mosolyogva és hevesen verő szívvel tartottam fel a fehér táblámat, amin egy kis szöveg volt.

„ Üdvözöljük Mr. Felton „ 

* sweetheart - azért hagytam meg így ezt a szót, mert imádjuk Ancsával, Pixie-vel és Evyvel ahogy akcentussal kiejtik ezt a szót az angolok :P